Ma: 2024.02.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Kirúgták a rendőrtisztet, aki kritizálni merte a TEK-eseket
Blikk 2014. 04. 12. 11:23:00

Nem lehet büntetlenül packázni a terrorelhárítókkal. Bajusz Ferenc rendőr őrnagy, a VIII. kerületi körzeti megbízottak főnöke, alosztályvezető megtette, és rá is fázott. A rendőrtiszt még 2011-ben fakadt ki Facebook-oldalán. Válaszul úgynevezett méltatlansági vizsgálatot indítottak ellene.



A rendőrtiszt amolyan nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy amíg a VIII. kerületi kapitányságon még WC-papírra sincs pénz, addig a Terrorelhárítási Központ (TEK) tagjai Q7-es Audikkal furikáznak, fizetésük pedig háromszorosa a mezei zsarukénak. Akkor nagy botrány kerekedett az ügyből, Bajusznak bocsánatot kellett kérnie a TEK főigazgatójától. Úgy tűnt, a botrány lecsillapodott, nemrégen mégis kirúgták a rendőrségtől az őrnagyot, aki munkáját felettesei legnagyobb megelégedésére végezte.

Bajusz Ferenc ellen méltatlansági vizsgálat indult, és mert munkájába nem lehetett belekötni, azt vizsgálták, civilben méltóan viselkedik-e hivatásához. Az eredmény az lett, hogy nem.

- Öt Facebook-bejegyzésemet vizsgálta a rendőrség, és úgy találták, hogy azok nem összeegyeztethetőek a hivatásommal, ezért megszüntették a szolgálati jogviszonyomat. Ez ellen panaszt nyújtottam be a belügyminiszter úrnál, mert igazságtalannak tartom, de ha ott sem kapok kedvező választ, jogi útra terelem az ügyet. Méltatlanság, ami itt velem történt - nyilatkozta Bajusz Ferenc, aki több veszélyes bűnözőt elfogott már a VIII. kerületben szolgálatteljesítés közben. Ezt azonban ebben az eljárásban nem vették figyelembe.

Az őrnagy a kérdéses bejegyzésekről nem akart beszélni, de úgy tudjuk, hogy az egyik a melegfelvonuláson készült fotóval volt kapcsolatos. Bajusz az egyike volt a rendezvényt biztosító rendőröknek. Egy ismerőse viccelődve kérdezte tőle, mit keres ott, mire az őrnagy azt válaszolta: a kamionon már nem volt hely. Egy másik bejegyzésben pedig az olvasható, túl meleg volt a helyzet.

További friss információk
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
Hamis horvát orvosi iratokkal akarta késleltetni testvére börtönbe vonulását
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat