Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Lezárták a nyomozást az alsóörsi lövöldözés ügyében, mivel meghalt az elkövető
MTI 2011. 01. 23.

Megszüntette a nyomozást a Központ Nyomozó Főügyészség az augusztus 4-én Alsóörs közelében történt lövöldéssel kapcsolatban - közölte Fazekas Géza szóvivő szombaton. Fazekas Géza azt mondta: a nyomozást még január elején zárták le, az elkövető halála miatt.



Az ügyészség szóvivője elmondta: eljárásjogi szempontból ilyen esetben, amikor az elkövető meghal, a hatóság megszünteti az eljárást. A nyomozást azért folytatták mégis, hogy tisztázzák a gyilkosság okát. Hangsúlyozta, hogy az ügyészség csak valószínűségi megállapításokat tett.

Ismertette: a nyomozás során összesen 148 személyt hallgattak ki, több számítástechnikai eszközt és elektronikus adathordozót vizsgáltak meg azért, hogy kiderüljön mi volt az indíték. Mint mondta, nem lehetett megállapítani, hogy az elkövető és a sértett között lett volna kapcsolat. Vizsgálták azt is, hogy az elkövetőnek volt-e esetleg a rendőrséggel vagy az igazságszolgáltatással bármilyen konfliktusa, de erre utaló jelet sem találtak.

A szóvivő elmondta, a valószínűségi megállapítások alapján az elkövető személyiségének vizsgálata során ugyanakkor lehetett arra következtetni, hogy az elkövető készülhetett valamiféle erőszakos cselekményre, öngyilkosságára. Fazekas Géza megjegyezte, az elkövető nem sokkal azelőtt veszítette el munkáját, "közeli hölgy ismerősét".

Augusztus 4-én a 29 éves Gamauf János főtörzsőrmester egy rendészeti szakközépiskolás tanulóval látott el közúti ellenőrző feladatot Alsóörsön, amikor rutinigazoltatás céljából megállítottak egy személygépkocsit, amelyben öten utaztak. Az intézkedés közben többször rálőttek a rendőrre, ennek következtében ő és az autóban ülő 21 éves főiskolás meghalt, egy 25 éves férfi pedig súlyosan megsérült.

A bűncselekmény elkövetésével egy svájci-magyar állampolgárságú férfit gyanúsított a rendőrség, illetőleg a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanúsított férfi öngyilkosságot követett el, holttestét a bűncselekmény helyszínétől mintegy 5-6 kilométernyire találták meg az autójában, Alsóörs és Felsőörs között egy cserjés, bokros területen.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat