Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Bíróság előtt az egymilliárdos adócsalás vádlottjai
MTI 2011. 02. 16.

Egymilliárd forintot megközelítő összegű adócsalás csaknem harminc vádlottja ellen kezdődött per kedden, Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.



A vád szerint az elsőrendű vádlott, aki korábban a vám- és pénzügyőrségnél dolgozott, 2003-ban hozta létre a "számlagyárat", amely létező gazdasági társaságok nevében fiktív számlákat állított ki. Ezekért a megrendelők fizettek, majd a számlákat beállították a könyvelésükbe, ezzel csaknem egymilliárd forinttal károsították meg az államkasszát.  

A keddi tárgyalási nap kezdetén Oroszi Márta tanácsvezető bíró bejelentette: a huszonnyolcadrendű vádlott meghalt, így 27-en foglalnak helyet a vádlottak padján.
A 2008-ban kezdődött nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala folytatta le. A vádlottak többsége kecskeméti, de vannak közöttük budapesti, dunaújvárosi és szekszárdi lakosok is. Az eljárás során az első-, másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak előzetes letartóztatásba kerültek, de jelenleg már szabadlábon vannak.

Az ügyész a több mint százoldalas vádirat felolvasásakor részletesen ismertette az egyes vádlottak által okozott kár összegét. A vádlottak egy részét az elsőrendű vádlott rávette arra, hogy hozzanak létre gazdasági társaságokat, ahhoz a szükséges anyagi fedezetet is biztosította. Ő maga három gazdasági társaságnak is ellátta az ügyvezetését, a többit vádlott-társai közöl vezették néhányan. Ők azonban csak papíron voltak "cégvezetők", mert ezeknek a vállalkozásoknak a megalapítását is az expénzügyőr intézte. A cégekre az ügyészség szerint csupán az adócsalások elkövetéséhez volt szüksége, társait pedig rábírta arra, hogy a létrehozott gazdasági társaságokban formálisan tisztségeket töltsenek be. A többiek a hamis számlákat az elsőrendű vádlott utasításai alapján töltötték ki - a csalásról természetesen tudva - nem létező betonacélról, fűrészáruról, soha el nem végzett földalapozásról, csatornázásról vagy éppen épületgépészeti, villanyszerelési munkálatokról. 

A vádhatóság szerint az egyik kecskeméti vállalkozó több mint bruttó 250 millió forint értékben vett meg hamis számlát az elsőrendű vádlottól, és azok könyvelésbe állításával 74 millió forinttal rövidítette meg az államkasszát valótlan tartalmú áfa- és társaságiadó-bevallásai révén.

A tizennegyedrendű, ugyancsak kecskeméti vádlott cége ügyvezetőjeként vásárolt hamis számlákat az elsőrendű vádlott által irányított "vállalkozásoktól". A fiktív okmányokkal 2003 és 2006 között összesen 184 millió forint értékben követett el adócsalást a vád szerint.
A számlát vásárlók közül egy budapesti vállalkozás ügyvezetőjének cégénél 274 millió forint vagyoni előny keletkezett a fiktív számlákkal igazolt "kiadások" révén.
A megyei főügyészség a vádlottakat, az adóbevételeket különböző mértékben csökkentő, folytatólagosan elkövetett, több rendbeli adócsalás bűntettével illetve magánokirat-hamisítással vádolja.

A vádirat ismertetése után a tanácsvezető bíró az első tárgyalási napot bezárta. Csütörtökön az elsőrendű vádlott kihallgatásával folytatódik a per.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat