Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Százhúszezer cég ellen folyik adóvégrehajtás - összesen 534 milliárddal tartoznak az államnak
vallalkozoinegyed.hu 2011. 05. 19. 11:12:00

Magyarországon jelenleg mintegy százhúszezer cég ellen folyik adóvégrehajtás, az érintett vállalatok összhátraléka pedig 534 milliárd forint - derül ki a fekelista.hu internetes portál legfrissebb összesítéséből, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján készült.



A végrehajtási eljárások száma nem fogy: annak ellenére, hogy hetente mintegy ötezer cég ügyét lezárják, hasonló számban újabbakkal szemben kell a végrehajtást elrendelni. Sok cég ellen szinte havonta indul új végrehajtás - fűzi hozzá a közlemény.

A portál összesítése szerint a vállalkozások teljes adótartozása meghaladja a 2.125 milliárd forintot. Külön probléma, hogy a végrehajtás alá vont cégeknek csaknem háromnegyede gyakorlatilag már nem működik, így kevés az esély a behajtásra.

Az adóhatóság adataira hivatkozva hangsúlyozzák: számos intézkedés ellenére romlott a hátralékok behajtási megtérülése; éves szinten számítva a korábbi huszonnyolc-harminc százalékról huszonhárom százalékra mérséklődött.

A feketelista.hu portál összeállítást készített arról a kétszáz cégről is, amelyek ellen a legtöbbször indult adóvégrehajtás. Az első tíz "helyezett" mindegyike ellen legalább huszonhatszor indult adóvégrehajtás. A lista kétszázadik helyére sorolt cég neve is tizenháromszor volt olvasható az adóvégrehajtásban elmarasztaltak között. A portál megállapítása szerint a felsorolt cégek túlnyomó része korlátolt felelősségű társaság, és a kétszáz társaság között mindössze egyetlen részvénytársaság található. Feltűnő viszont, hogy felkerült a listára 38 betéti társaság, sőt, közülük három az első tíz között található.

A listán az "első helyen" a szekszárdi HB Szerelőipari Bt. áll, amely ellen összesen harmincszor indítottak adóvégrehajtást, 2011 első negyedében már négy alkalommal is. A dombóvári KAPOS-PETROL 2005 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nél 29, a kaposvári BARBIX 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nél és a balatonboglári VG KOMPLEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél 28-28 alkalommal kezdeményezett az adóhivatal végrehajtást. Egyaránt huszonhét adóvégrehajtási ügyével szerepel még a lista elején a Paksi Óvárosi Kábeltévé Bt., a kaposvári Natur Arkánum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a závodi TÉRKŐ CENTER Kereskedelmi Kft.

Régiós összehasonlításban számszerűleg és arányában is Pest megyében indult a legtöbb cég ellen adóvégrehajtás. A megye 84.044 cégét figyelembe véve a 18.058 eljárás 21,5 százalékos arányt jelez. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez az arány 20,6 százalékos; itt 4.731 eljárás van folyamatban.

Hevesben a 11.361 működő céggel szemben 2.221 végrehajtás indult (19,5 százalékos arány), Nógrádban szám szerint a legkevesebb, 992 eljárás van folyamatban, ám a cégek számához képest ez az arány 18,7 százalék.

Bács-Kiskun megyében 4053 végrehajtás indult, itt 18,1 százalékos az arány. A cégek számához képest a legkevesebb eljárás (8,2 százalék) Győr-Moson-Sopron megyében és Zala megyében (9,7 százalék) indult.

A nagyvárosokat tekintve Budapest vezet (bár a 200-as listán csak egyetlen fővárosi cég neve szerepel), ahol a működő 232.622 céghez képest 49.996 adóvégrehajtást regisztráltak, ami 21,5 százalékos arányt jelent.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat