Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emelt az ügyészség egy fővárosi trafikrablóval szemben
HP 2017. 06. 26. 10:44:00

Vádat emelt az ügyészség egy huszonéves férfival szemben, aki valódinak látszó fegyverrel rabolt ki egy dohányboltot, Budapest II. kerületében. A bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.



A vádirat szerint a 25 éves vádlott március 8-án este lépett be a II. kerületi Törökvész út egyik dohányboltjába, ahol vásárlást színlelve kivett a hűtőből egy üveg vodkát és két doboz sört, majd két doboz cigarettát is kért az eladótól. Ezután úgy tett, mint aki fizetni szeretne, és megvárta, hogy az eladó emiatt kinyissa a kasszát.

Miután ez megtörtént, elővett egy valódi pisztolynak látszó gáz-riasztófegyvert, amit az eladó mellkasa, illetve feje felé irányított, majd felszólította a nőt, hogy a kasszában lévő pénzt adja át.

Az eladó a fenyegetés hatására a pénztárgépben lévő készpénzt egy nejlonzacskóba rakta, amit a vádlott elvett, majd a pultra kirakott alkoholt és cigarettát is magához véve, elmenekült a helyszínről.

A rendőrök már másnap elfogták, jelenleg is előzetes letartóztatásban várja ügyének tárgyalását.

A férfit a II. és III. Kerületi Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolja, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat