Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Már megint a szokásos „van egy cigid?”: segítségnyújtást színlelve raboltak a „c-típusú” nők
Privatkopo.hu 2021. 04. 06. 10:45:00

A Csongrádi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két nővel és egyikük gyermekével szemben, akik tavaly októberben raboltak ki egy bicikliző nőt.



A vádirat szerint a két nő és egyikük - már felnőttkorú - gyermeke 2020. október 22. napján, 22 órakor sétáltak Csongrád belterületén. Velük szemben kerékpárral közlekedett a sértett, aki munkahelyéről tartott haza. A vádlottak közelébe érve a sértett kerékpárjának csomagtartójáról annak fémkosara leesett, és a kosárban levő táska tartalma, többek között mobiltelefon, pénztárca, e-cigaretta az utcán szétszóródott. A nő leguggolt összeszedni értéktárgyait, amikor a vádlottak ezt észlelve elhatározták, hogy meglopják. Ebből a célból egyikük megkérdezte a sértettet, hogy van-e cigarettája, míg a másik vádlott azt mondta a sértettnek, hogy segít a kerékpárra visszatenni a kosarát.

A sértett a segítségnyújtást elfogadva elfordult, míg a másik két vádlott eltulajdonította a nő mobiltelefonját és táskáját a benne levő mintegy 70 000 forint készpénzzel, értéktárgyakkal és okiratokkal együtt. A telefon azonban a vádlott kezében megcsörrent, amelyet a sértett észlelt és visszakövetelte azt. A vádlottak a sértett kérését megtagadták, majd közösen bántalmazták őt: ököllel arcon ütötték, hajánál fogva rángatták, valamint lefogták.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Röviddel a cselekményt követően a helyi rendőrök igazoltatták a vádlottakat, és tőlük az eltulajdonított értéktárgyak nagy részét lefoglalták és a sértettnek kiadták.

A járási ügyészség a vádlottakkal szemben csoportosan elkövetett rablás bűntette, valamint közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat. Mindhárom vádlott büntetett előéletű, egyikük visszaesőként, míg társa különös visszaesőként követte el a bűncselekményeket.

A vádemeléskor részben letartóztatásban, részben jogerős szabadságvesztés büntetést töltő vádlottak bűnösségéről a Csongrádi Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Barátnőjét és annak édesanyját is megfojtotta a zsidó férfi - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték
Kábítószert árult iskolatársainak egy 16 éves fiú
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat