Ma: 2024.04.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A megvádolt anya reagálása: „kisfiam minden hiányzása igazolva volt, amíg velem élt”
Privatkopo.hu 2019. 05. 15. 14:30:00

Tegnap, késő este, az RTL Klub „Házon kívül” című műsorában nyilatkozott dr. Süveges Sarolta, akitől március elején - megdöbbentő körülmények között, hatósági közreműködéssel - elszakították a 9 éves kisfiát. A riporter megszólaltatta az apát is. A műsorban elhangzott: elsősorban azért vették el Saroltától a gyermeket, mert sokat hiányzott az iskolából, sőt, a harmadik osztályba egyáltalán nem járatta őt az édesanyja. A Privatkopo.hu megkereste dr. Süveges Saroltát, az alábbiakban az ő reagálását közöljük.



Sarolta és kisfia ügyéről itt olvashat:

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=szivszoritotortenet&MN=Joghalo&LN=Hungarian

„Gyermekemet nem azért vették el tőlem, mert nem járattam iskolába.

Kisfiam a bíróság által elrendelt, és 2018.09.23. napján elvégzett pszichológus szakértői vizsgálat előtt átadásra került az apukájának, hogy ne mondhassa azt véletlenül sem a pszichológus szakértő: befolyásolni próbáltam a gyermeket. Ennek következményeként Marcika ismételten krízisállapotba került, amelynek részleteit - pontosan a gyermekemre való tekintettel - nem tárom fel részletesen.

Újra kellett gyógyítanom a kisfiam testét-lelkét, hosszú hónapokon át folyamatosan kórházba jártunk. Minden hiányzását igazoltnak tekintett az iskola. Miután apuka elvitte az iskolából az ingyenes tankönyveket, én azokat - több tízezer forintért - megvettem a gyermekemnek.

Tanultunk, az iskola igazgatójával pedig megbeszéltük, hogy kisfiamat levizsgáztatják. Később arra is kértek, hogy apuka minél előbb vigye az iskolába kisfiunkat, ha kell, év végén levizsgáztatják. De nem vitte, pedig várták vissza az osztályába, a 3/a osztályba.

Ismétlem: kisfiam minden hiányzása igazolva volt, amíg velem élt.

Magániskolát is néztem neki, amikor apuka erről tudomást szerzett, kivonult a végrehajtóval és a rendőrséggel, de az intézmény igazgatója nem engedte meg, hogy átnézzék az iskolát, ott van-e a kisfiam.

Azt, hogy a gyermekem az átadástól krízisállapotba került, a szakértő is megállapította: „annak ellenére, hogy az anya által legutóbb készített (2018.06.19-i) vizsgálat is azt javasolta, hogy a kapcsolattartás lépésenkénti kialakítása szolgálja a gyermek érdekét, illetve „a hirtelen nagy lépések a gyermek lelki épségét veszélyeztetik”, a gyermeket a vizsgálat előtti este átadta az édesapjának, mely a gyermek számára traumatizáló jellegű volt, a gyermek kiegyensúlyozott érzelmi állapotát veszélyeztette. A gyermeknél ki is mutathatóak traumatizáltságra utaló jegyek.”

Az anyuka szerint fontos momentumokat hallgattak el az RTL Klub riportműsorában

Apuka a pszichológusi vizsgálatot követően teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt jognyilatkozatával visszaadta gyermekem és gyermekem szülői felügyeleti jogát, ezt követően pedig semmilyen felajánlott kapcsolattartásra nem tartott igényt.

Miután idén március elején az apuka elvitte a gyermekemet otthonunkból, egy ideig nem járatta iskolába, majd beíratta egy előlem eltitkolt másik tanintézménybe, újra a 2. osztályba, amit - az egyik legerősebb magyar-angol két tanítási nyelvű általános iskolában - már tavaly, jó eredménnyel befejezett.
Most azt tanulja, amit már tavaly megtanult - nem csak magyarul, de angolul is. Jelenleg egy héten egyszer tanul angolt, azt, amit ő már az 1. osztályban megtanult.

Ezt követően apuka megakadályozta a kapcsolattartásunkat, amelyről rendőri jelentés is készült, amiben leírásra került, hogy apuka azt mondta, nem fogja visszaadni gyermekünket és tartózkodási helyüket sem hajlandó megmondani majd másnap a kapcsolattartási időmben elgázolt gyermekem szeme láttára, ami miatt súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt eljárás van ellene folyamatban, és kiskorú veszélyeztetési alap előkészítve.

Mindezen dokumentumok is bemutatásra kerültek az RTL Klub „Házon kívül” című magazinműsor szerkesztőjének, ám ő ezeket a fontos momentumokat „elfelejtette” megemlíteni a riportban” - zárta nyilatkozatát dr. Süveges Sarolta.

További friss információk
Biciklis futár szállította a kokaint a vevőknek
Fogyatékkal élő személyt akart kirabolni
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat