Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Cigarettát vásárolt a rabolt pénzből - sokat nem tudott elszívni belőle
police.hu 2018. 11. 07. 5:45:00

Az idős asszonytól rabolt pénzből cigarettát vett egy férfi, de sok szálat nem tudott elszívni belőle, mert a rendőrök egy órán belül elfogták.



A gyanú szerint J. József 2018. november 6-án, 10 óra 30 perc körül, Tatabányán, a Cseri úton egy sétáló idős nővel beszédbe elegyedett, majd szándékosan fellökte. A nő és a táskája is a földre esett.

A támadó kivette a sértett tárcájából a benne lévő pénzt, majd elfutott. A megszerzett zsákmányból cigarettát vett magának.

Az idős nő bejelentette a rablást a rendőrségen, a nyomozók a rendelkezésre álló személyleírás alapján pedig a közelben rövid időn belül elfogták az 53 éves támadót. A rendőrök a férfinél megtalálták az ellopott pénz egy részét, és az abból vett dohányárut is.

A Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol rablás gyanújával hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették.  

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat