Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Debrecenben raboltak ki egy dohányboltot - a rendőrség vádemelést javasol a gyanúsítottak ellen
Privatkopo.hu 2020. 09. 29. 18:23:00

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást két férfi ellen, akik 2020. augusztus 26-án, kora reggel kiraboltak egy debreceni dohányboltot.



A nyomozók két napon belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 éves O. Richárdot, és 19 éves társát R. Józsefet. A két férfit kihallgatták, beismerő vallomást tettek.

Elmondták, hogy készültek a rablásra, ötletadó filmeket néztek, majd terepszemlét tartottak Debrecenben. Végül választásuk a Dózsa György utcán található üzletre esett.

Nem sokkal nyitás után O. Richárd, egy légfegyverrel a kezében ment be a boltba, társa pedig kint biztosította. Miután megszerezték a kasszában található több mint ötvenezer forintot, elmenekültek a helyszínről. A fegyvert később elrejtették, a pénzt pedig elköltötték. Elutaztak a városból, előbb Diósgyőrbe, majd Egerbe mentek, ahol a hajdú-bihari nyomozók elfogták őket. Egyikük vallomásában azt mondta, tudta, hogy szorul a hurok, és megkönnyebbülést érzett, amikor megjelentek a rendőrök.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottak ügyében a bűnügyi hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat