Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek egy cigányokat fenyegető férfi ellen - az előzményekről hallgat az ügyészség
Privatkopo.hu 2017. 02. 23. 14:48:00

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki a "roma kisebbséghez való tartozásuk miatt" fenyegetett meg egy családot - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, csütörtökön. Az ügyészség a férfit „közösség tagja elleni erőszak bűntettével” vádolja.



A vádirat szerint 2016. május 2-án, este a hódmezővásárhelyi férfi az utcán szóváltásba keveredett a sértett család férfi tagjával. A vita során a vádlott azt kiabálta a sértettek irányába, hogy „Mit képzeltek, ti, cigányok, azt hiszitek, hogy nektek mindent lehet?!”, azt is mondta, hogy a sértetteket „ki kellene nyírni”. A hangoskodásra felfigyeltek a sértettek közelben lakó hozzátartozói is, akik a kiabálást hallva kimentek az utcára, a vádlott azonban tovább folytatta a szidalmazást.

A férfi ekkor már hét embernek kiabált, többek között a szemük kiszúrásával, az egyik mozgáskorlátozott sértettet tolószékből történő kiszedésével, a gyerekek földhöz vágásával fenyegette meg. Az ordibálást csak akkor hagyta abba, amikor a sértettek rendőrt hívtak.

Az erőszakos cselekményekkel is fenyegetőző vádlott a sértettek „roma etnikumhoz tartozása miatt olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy a sértettekben riadalmat keltsen” - közölte a csoportvezető ügyész.

Az ügyészség tájékoztatása arra viszont nem terjedt ki, hogy mik voltak az előzmények, miért keveredett szóváltásba a vádlott a cigányokkal, miért kiabálta nekik, hogy „mit képzeltek, ti, cigányok, azt hiszitek, hogy nektek mindent lehet?!”

Kár, mert így lett volna teljes a kép.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat