Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Fiatalkori sajátosság”: vonaton rabolták ki a lányt
szoljon.hu 2014. 07. 22. 12:49:00

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy hajdúböszörményi asszony bejelentése alapján ismeretlen tettesek ellen, akik 2014. július 20-án, a Záhony és Szolnok közötti szakaszon közlekedő vasúti szerelvényen egyedül utazó gyermekét kirabolták.



A nyomozás adatai szerint a vonat fülkéjében utazó 19 éves sértettet két fiatal megfenyegette, hogy a nála lévő készpénzt részükre adja át. Miután a fiatal átadta a nála lévő készpénzt, a rablók távoztak, majd rövid időn belül újra visszatértek a vonat fülkéjébe, ahol a sértett pénztárcájából erőszakkal újabb összeget vettek ki.

A bejelentést követően a rendőrök megkezdték az adatgyűjtést, és az ismeretlen elkövetők felkutatását. A nyomozók egy órán belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két 17 éves kisújszállási fiatalt. A két gyanúsítottat a járőrök az egyik kisújszállási gyermekotthonból előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol 2014. július 21-én rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A hajdúböszörményi fiataltól elvett készpénzt (közel 40 000 forint) majdnem hiánytalanul megtalálták.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat