Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szabályos kivégzés volt a vokányi gyilkosság
bama.hu 2011. 09. 23. 7:56:00

Csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódott a megyei bíróságon V. M. tárgyalása, akit azzal vádolnak, hogy élettársával, a jogerősen 18 évre ítélt volt pécsi főnyomozóval, R. Attilával közösen 2000-ben Vokányban megölték válófélben lévő férjét.



- Szerintem ez egy kivégzés volt - mondta a bíróságon az a vokányi háziorvos, aki a mentősök után érkezett meg a gyilkosság helyszínére. - Hét lövést adtak le a férfire, egyik a fején érte - tette hozzá.

A tárgyaláson meghallgatták R. Attila egyik volt rabtársát is, aki a vele szomszédos zárkában ült. A férfi azt mondta, az egykori főnyomozótól azt hallotta, V. M. azért is vele tartott a gyilkosság napján, mert neki biztosan ajtót nyitott a későbbi áldozat. Hozzátette, mielőtt távoztak volna, a nő azt mondta R. Attilának, lőjön még egyszer, hogy biztosan meghaljon a férfi.
Amint az ismert, a nő ellen a volt rendőrtiszt tett vallomást.

A vádlott tagad, korábban azt mondta, a férfi bosszúból nyúlt utána, mert amikor R. Attila perújítással próbálkozott, ebben nem volt partner, később pedig anyagi viták miatt a férfi több eljárást is indított vele szemben. A tárgyalás novemberben újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat