Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Újabb bűnözőket vettek őrizetbe a Vizoviczki-ügyben, rendőrtiszt is van köztük
MTI 2012. 10. 09. 9:50:00

Három további embert vont eljárás alá, hallgatott ki gyanúsítottként, illetve ezt követően őrizetbe is vett a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Vizoviczki László vállalkozóval kapcsolatos ügyben, amelynek rendőrtisztek is a gyanúsítottjai - mondta el a KNYF sajtószóvivője, hétfőn, az MTI-nek.



Fazekas Géza tájékoztatása szerint a három újonnan őrizetbe vett ember közül kettő - a volt rendőr I. András, valamint H. Imre, a V. László érdekeltségébe tartozó debreceni szórakozóhelyek képviselője - a V. László által irányított bűnszervezet tagja volt az eljárás eddigi adatai alapján. A harmadik, K. Gyula a debreceni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője.

A megalapozott gyanú szerint I. András és H. Imre évek óta a bűnszervezet tagjaként működött közre a debreceni szórakozóhelyek védelmének érdekében, felhasználva I. András korábbi rendőri kapcsolatait is. Céljuk - akárcsak a V. László érdekeltségébe tartozó budapesti szórakozóhelyek esetében - kettős volt: egyrészt védeni ezeket a szórakozóhelyeket általában és attól is, hogy ne legyenek kitéve rendőrségi ellenőrzésnek, másrészt a V. (azaz Vizoviczki) Lászlóéval konkurens szórakozóhelyek zaklatása, ellehetetlenítése.

Ennek érdekében az eljárás eddigi adatai szerint 2010 elejétől anyagi előnyöket juttattak K. Gyulának: eleinte - 2010-ben - heti rendszerességgel nagy értékű italokat kapott, majd 2011 májusától havi 100 ezer forintot. 2012 áprilisában kétmillió forintot kínáltak K. Gyulának különböző feladatok végrehajtásáért a szórakozóhelyekkel összefüggésben.

Ezen cselekményekhez kapcsolódóan a főügyészség H. Imrét és I. Andrást bűnszervezet tagjaként, bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett kötelességszegésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, valamint felbujtóként elkövetett, személyes adattal való visszaélés bűntettével gyanúsítja, K. Gyulát pedig vezető beosztású hivatalos személy által, kötelezettségszegéssel, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntettével.

K. Gyula az eljárás jelenlegi adatai szerint nem volt a bűnszervezet tagja. A kihallgatott gyanúsítottak tagadták a terhükre felrótt bűncselekmények elkövetését. Velük együtt kilencre nőtt a gyanúsítottak száma az ügyben. A főügyészség szóvivője azt mondta, hogy az ügyhöz kapcsolódó további információkkal szerdán tud szolgálni. Az eddigi hat gyanúsított közül öten jelenleg is letartóztatásban vannak, egyikük pedig házi őrizetben.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat