Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Nyolc hónapja tartanak előzetes letartóztatásban egy magyar fér?t Albániában - pénzmosás vagy más miatt?
nol.hu 2012. 07. 21. 11:57:00

Tavaly november 16-án rendőrök rohanták le Vincze László és élettársa, Falusi Emőke albániai bérelt lakását, majd alapos házkutatást követően mindkettőjüket a vlorai rendőrkapitányságra vitték. Falusi Emőkét később elengedték ugyan, de az útlevelét nem adták vissza, így ha akarná, se tudná elhagyni Albániát.



- Nyolc hónapja nem tudjuk, hogy pontosan mivel vádolják a páromat - mondta Falusi Emőke, aki telefonon nyilatkozott lapunknak. - Először azt mondták, pénzmosással gyanúsítják Lászlót, mivel kétszer is „gyanúsan nagy átutalások érkezett cégünk számlájára”; egyszer 100 ezer euró körüli összeg, a második esetben is nagyjából ennyi, csak dollárban.

A pár, Falusi Emőke elmondása szerint, a vállalkozási lehetőségeket feltérképezni települt ki Albániába két és fél évvel ezelőtt.

- Bár az albán kormány folyton azt hangoztatja, hogy támogatja az Albániában befektetni szándékozó vállalkozásokat, a gyakorlatban ennek majdhogynem az ellenkezőjét tapasztaltuk. Az elmúlt két és fél év arra volt csak elég, hogy nagyjából felmérjük, mibe érdemes pénzt fektetni itt, mi az, ami működik és működtethető, és mit kell messze elkerülni - meséli Falusi Emőke. - Már éppen megindíthattuk volna az első projekteket, amikor lecsapott a rendőrség. Lefoglalták az autót, amit használtunk, s ami egyébként László fiáé, a motorunkat és bankszámlánkat is természetesen. Most azzal fenyegetőznek, hogy öt, de akár hét év börtönt is kaphatunk Albániában, és a rendőrség és az ügyészek azon vannak, hogy engem lecsukassanak.

Falusi Emőke elmondása szerint meglehetősen furcsán zajlik az eljárás. Vincze Lászlót többször is tolmács nélkül hallgatta meg a bíróság, mert állítólag Albániában nincs magyar tolmács. Pedig van. Amikor Emőke saját pénzén „szerzett egyet”, a tárgyalást hirtelen elnapolták.

- Mindig, amikor ott volt a magyar tolmács, elnapolták a tárgyalást - mondja Falusi Emőke. - Hol azért, mert nem jelent meg valaki az ügyészség részéről, vagy mert „csak”. Egyértelműen az a céljuk, hogy László ne értse, miről is szól a történet. S a jelek szerint ez már így is marad. Egyszer lent volt a magyar konzul, kérdezte, kérünk-e konzuli védelmet. Akkor még olyan nevetségesnek éreztük a vádakat, hogy nem kértünk. A pénz eredetét tudtuk igazolni, azt is, hogy mire kellett, azt hittük, pár nap alatt túl leszünk az egészen…

Vincze László fia Magyarországon próbált meg segítséget szerezni. Lakóhelyén, Szekszárdon azonban csak annyit közöltek vele a rendőrök, hogy Albániában hatóság félrevezetéséért eljárás folyik az édesapja ellen. Mellesleg a magyar Interpol is körözi, és már kérték is a kiadatását Albániától, amire az ottani eljárás lezárultával kerülhet majd sor.

Egyelőre sem itthon, sem Albániában nem sikerült tisztázni, hogy akkor mivel is gyanúsítják Vincze Lászlót: pénzmosással vagy hatóság félrevezetésével? És persze azt sem, melyik hatóság és miért körözi Magyarországon. Az ORFK sajtószolgálata érdeklődésünkre csak azt erősítette meg, amit Falusi Emőkétől már amúgy is tudtunk: Albániában Vincze László ellen eljárás indult, Magyarország pedig (azt nem mondják meg, miért) kérte a kiadatását.

- Fogalmunk sincs, mivel akarnak meggyanúsítani minket otthon, azt nekünk sem árulják el. Ha rajtunk múlna, már mennénk is, hogy tisztázzuk magunkat - mondta Falusi Emőke. - Az itteni eljárás felgyorsításában sem segít senki, állítólag erre nincs lehetőség. Az mindenesetre furcsa, hogy - a jelek szerint - mást mondanak nekünk László ügyéről az albán hatóságok, mást a magyar hatóságok, és ez senkit sem zavar rajtunk kívül - mondta végül, majd hozzátette: feltéve, hogy otthon László fiát korrektül tájékoztatta az ügyről a rendőrség.

Pénteken egy bíró úgy döntött, Vincze László a továbbiakban szabadlábon védekezhet. Azonban a börtön jogásza arra hivatkozva, hogy neki az állásába kerülne Vincze esetleges szökése, tegnap nem engedte ki, még akkor sem, amikor a rendőrök érte mentek, hogy hazavigyék.

Privát Kopó: Vajon mivel tölthetik idejüket a magyar diplomácia - közpénzen eltartott - munkatársai?

További friss információk
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat