Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek az ikerbabákat halálba küldő nő ellen - nem kért bocsánatot a szülőktől
MTI 2013. 07. 26. 13:31:00

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a nő ellen, aki egy ikerpárt gázolt el tavaly júniusban, Érden. A gázoló a mai napig nem kért bocsánatot tettéért a szülőktől.



Tavaly június 18-án, este nyolc óra körül, Érden, a Szövő utcában a helybeli 63 éves nő személyautójával elsodorta az úttest menetirány szerinti jobb szélén haladó babakocsit, amelyben egy három hónapos ikerpárt tolt az édesanya.

A gyermekek kiestek a babakocsiból és az út melletti füves földre zuhantak. Egyikük a kórházba szállítását követően, a baleset napján, a másik pedig két nap múlva vesztette életét.
A vádirat szerint az emelkedő mögül előtűnő nap korlátozta az úttest beláthatóságát, ennek ellenére a vádlott változatlan sebességgel haladt tovább autójával, miközben nem az úttestre, hanem a gépkocsi utasterére figyelt. A vádlott szabadlábon védekezik.

A vádlott korábban azt állította, váratlanul tolták elé a babakocsit az útra. Ezt a szülők határozottan cáfolták. „Az ikerbabakocsival a környék rossz minőségű, keskeny, lépcsőkkel és villanypóznákkal szabdalt járdáin (már ahol van járda) megfelelően nem lehet közlekedni, ezért a szülők a KRESZ előírásai szerint az út menetirány szerinti bal szélén, szabályosan közlekedtek, közben több autó is elhaladt mellettük. Amikor rájöttek, hogy az egyik gépkocsi nem fogja kikerülni őket, a baleset elhárítására már nem maradt elég idejük, és a tragédia bekövetkezett. Az okozó a helyszínen elmondta, hogy a lenyugvó nap elvakította" - nyilatkozta a házaspár álláspontját ügyvédjük, aki hozzátette: a gázoló a mai napig nem kért bocsánatot tettéért az elhunyt ikrek szüleitől.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat