Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szamurájkarddal, díszbárddal és gázpisztollyal estek egymásnak egy budapesti benzinkútnál
Privatkopo.hu 2018. 02. 19. 16:10:00

Két társaság között felálló korábbi, személyes konfliktus vezetett a tettlegességig egy, a főváros IV. kerületében, a Fóti úton található benzinkútnál. Az ügyészség összesen hat férfival szemben emelt vádat.



Még 2015. augusztus 16-án, késő este az egyik társaság tagjai gépkocsival az újpesti benzinkúthoz hajtottak, miután tudomást szereztek arról, hogy a másik társaság éppen ott tartózkodik. A négy férfi ezután - kezükben gáz-riasztó pisztollyal, szamurájkarddal, díszbárddal és golfütővel - kiszállt az autóból, és azokkal fenyegetve közelítettek a benzinkút boltjának bejáratánál álló másik társaság felé.

Utóbbiak közül az egyik férfi ekkor a ruházatából szintén elővett egy gáz-riasztó fegyvert, és azzal többször a szembenálló társaság irányába lőtt, illetve gázspray-vel is fújt feléjük, az egyik társa pedig egy üdítővel teli palackot hajított az irányukba.

Erre reagálva a másik társágból az egyik férfi a nála lévő gáz-riasztó fegyverrel visszalőtt, míg társai eközben mellette állva, a kezükben továbbra is a bárddal, szamurájkarddal, golfütővel támogatták a cselekményét.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség hat férfival szemben vádat emelt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt, amit közülük hárman bűnsegédként követtek el.

A vád szerinti bűncselekmény büntetési tételének felső határa három évig terjedő szabadságvesztés.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat