Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Újabb uzsorások kerültek rács mögé Ózdon
police.hu 2014. 10. 12. 8:13:00

A rendőrök négy ózdi személyt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint uzsorakamatra adott kölcsönökkel taszították kilátástalan helyzetbe a rászorulókat.



Uzsora-bűncselekmény és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság V. Kálmán 59 éves, C. Béláné 43 éves, továbbá zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. Béla 30 éves és L. Béla 32 éves ózdi lakosok ellen.

A nyomozás adatai szerint V. Kálmán és élettársa C. Béláné 2014-ben, illetve az azt megelőző, pontosabban be nem határolható időben több olyan ózdi személynek adtak kölcsön különböző pénzösszegeket, akik nehéz anyagi helyzetben voltak. A sértettek rászorult helyzetét kihasználva a kölcsönkért összegekre 50 %-os vagy még magasabb kamatot számoltak fel, ezzel további nélkülözésnek tették ki adósaikat.

Amennyiben a sértettek nem tudtak fizetni, úgy V. Béla és L. Béla bűntársaikkal együtt bántalmazással fenyegették meg őket.

A terhelteket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai 2014. október 7-én elfogták és az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították.

Az elfogott négy személyt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására az illetékes járási ügyészségen.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat