Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Tucatnyi cigány támadt két munkafelügyelőre Gyöngyöspatán
MTI/Barikád 2011. 12. 01. 8:58:00

Összeszólalkozott, majd kézi szerszámokkal felfegyverkezve egymásnak esett két csoport szerda délután Gyöngyöspatán; a tömegverekedésben hárman könnyebben megsérültek - közölte Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.



Tájékoztatása szerint a bejelentésre a gyöngyösi rendőrkapitányság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, ahol megállapították, hogy egy korábbi nézeteltérés miatt robbant ki a vita a két, helyi lakosokból álló csoport között. A gyöngyösi rendőrkapitányságra a rendőrök három embert állítottak elő, ellenük csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást - mondta a sajtóügyeletes.

A Barikád információja szerint tizenkét cigány támadt rá a helyi minta-tanyagazdaság két magyar munkafelügyelőjére. A cigányok nem a tanyagazdaságon dolgoztak, illetéktelen behatolók voltak. Ez az eset azért is megdöbbentő, mivel ez a tanyagazdaság nemcsak munkahelyeket biztosít a helyiek számára, de innen oldják meg a helyi oktatási intézmények közétkeztetését és a szociálisan rászorulók meleg ebédjét is.

Hogy a cigányokat miért zavarta a tanyagazdaság vagy a két magyar munkafelügyelő, nem tudni.

A gyöngyösi rendőrkapitányságra a rendőrök három cigányt állítottak elő, ellenük csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat