Ma: 2024.02.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Triplázott a „hátrányos helyzetű”: rövid időn belül kétszer rabolt, egyszer pedig lopott
Privatkopo.hu 2018. 12. 13. 8:50:00

A Nyírbátori Rendőrkapitányság rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást P. László 25 éves nyírbátori lakos ellen.



A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. december 11-én, 21 óra körül bement egy 67 éves nyírbátori férfi házába, majd az ágyban fekvő sértettet egy késsel megfenyegette és pénzt követelt tőle.

A sértett a fenyegetés hatására átadott két ötszáz forintos bankjegyet és némi aprópénzt, így a gyanúsított elhagyta a házát.

Rövid idővel később a 25 éves férfi visszatért a helyszínre, majd újból pénzt követelt. Ekkor dulakodás közben a nála lévő késsel meg is sebesítette a sértettet, aki könnyű sérülést szenvedett. A további fenyegetések hatására a sértett átadott a részére egy ezer forintos bankjegyet, így az elkövető távozott a helyszínről.

A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tettest másnap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A megalapozott gyanú szerint a férfi a bűncselekményt megelőző napokban is járt már a sértettnél, akinek a házából baltákat, konyhakést és egy kézi kocsit lopott el.

A nyomozóhatóság a további eljárást a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatja.

További friss információk
Párját késelte meg egy külföldi nő Budapest VII. kerületében
Kétszer raboltak ki egy kiskorút a cigánybűnözők
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat