Ma: 2024.03.03. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Törvénymódosítás: a 18 évesen gyilkoló Kalányos Kevinkosztner Alfaromeo 58 évesen szabadulhatna
privatkopo.hu/MTI 2014. 11. 18. 11:51:00

Kedden a parlament több pontban módosította a büntetés-végrehajtási kódexet. Az egyik lényeges módosítás szerint a „tényleges” életfogytiglanra ítéltek kegyelmi eljárásban részesülnek, ha már 40 évet leültek a büntetésből.



Az Országgyűlés kedden több ponton módosította a 2013-ban elfogadott büntetés-végrehajtási kódexet, a változtatások egyikeként pedig bevezetett egy kötelezően lefolytatandó kegyelmi eljárást a „tényleges” életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében. A parlament 125 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 54 tartózkodás mellett fogadta el az igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A Ház döntése értelmében az új kegyelmi eljárást - a büntetett hozzájárulása esetén - hivatalból kell megindítani, alapvető feltétele pedig, hogy az elítélt legalább negyven évet már letöltött „tényleges” életfogytig tartó büntetéséből. A kormány indoklása szerint a változtatást az Emberi Jogok Európai Bírósága idén májusban hozott ítélete teszi szükségessé.

Privát Kopó: A törvénymódosítás következményeként a 18 évesen gyilkoló Kalányos Kevinkosztner Alfaromeo 58 évesen szabadulhatna - ennyi év börtön után mégis miből fog megélni? Hogyan illeszkedik „vissza” a társadalomba?



További friss információk
Cigánybanda kényszerített prostitúcióra nőket
Szabadnapos rendőr fékezte meg a pisztollyal lövöldöző támadót
Itt az újabb pedofilügy: letartóztattak egy 62 éves gyermekotthoni nevelőt
Súlyosították az „anya” büntetését, aki eladta a saját lányát
Kamasz fiúkat hálózott be a 63 éves homoszexuális
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat