Ma: 2024.03.04.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Enyveskezű kártyás
Privatkopo.hu 2021. 01. 14. 10:38:00

Közel félmillió forint értékű arany ékszerrel távozott egy fiatal lány az újévi zsugázásról - elfogták a rendőrök.



Egy ceglédi nő tett bejelentést a rendőrségen, amely szerint 2021. január 8-án, a lakásán kártyapartit tartott, amelynek során az egyik szekrényén található porcelán ékszerdobozból - nagy valószínűséggel egyik vendége - az arany ékszereit ellopta, ezzel közel félmillió forint kárt okozott.

A rendőrök a bejelentést követően megkezdték az adatgyűjtést, több zálogházat kerestek fel, amelynek során az egyik üzletben 2021. január 11-én megtalálták az eltulajdonított ékszerek jelentős részét, a tolvajról pedig ekkorra már érdemleges információval rendelkeztek.

A 20 éves csemői nőt előállították a rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetését elismeri, nagyon szégyelli magát a történtek miatt, a még zálogba nem adott ékszereket pedig átadta a rendőröknek.

Vele szemben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétségének gyanúja miatt folytatja le, szabadlábon védekezhet.

További friss információk
Kerekesszékes, idős férfit fosztott ki a cigány
Alvó férje életére tört
Cigánybanda kényszerített prostitúcióra nőket
Szabadnapos rendőr fékezte meg a pisztollyal lövöldöző támadót
Itt az újabb pedofilügy: letartóztattak egy 62 éves gyermekotthoni nevelőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat