Ma: 2024.04.02.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Az ágyhoz kötözte szeretőjét, majd több mint ötvenszer belevágta a kést R. Katalin
Privatkopo.hu 2021. 06. 03. 9:24:00

A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást egy tavaly történt életellenes ügyben. A gyanú szerint egy nő kikötözte szeretőjét az ágytámlához, majd egy késsel, több mint ötvenszer megszúrta.



A nyomozás adatai szerint a 39 éves nő és szeretője között 2020. április 1-jén, 11 óra körül egy gödöllői lakásban alakult ki nézeteltérés. A gyanú szerint a nő a 42 éves férfi kezeit spaniferrel az ágytámlához kötözte, majd egy 34 és egy 16,7 centiméter pengehosszúságú késsel - az orvosszakértői vélemény alapján - több mint ötven alkalommal megszúrta, majd magára hagyta.

A sértett szúrt sérüléseket szenvedett a nyakán, a tarkóján, a hátán, vállán, karján, és a mellkasa teljes felületén. A nő órákkal később tért vissza a helyszínre, ahol a vérnyomokat megpróbálta eltüntetni, majd este 20 óra után értesítette a rendőrséget, ahol elmondta, „összevesztünk, és belevágtam a nagy kést”.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt a rendőrök elfogták és előállították. Kihallgatása során a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, a cselekmény elkövetését elismerte.

Az azóta is letartóztatásban lévő R. Katalinnal szemben a Pest megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat