Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Nem TEKelődtek: a TEK akcióba lendült az Orbánt ért netes fenyegetések miatt
hvg.hu/MN 2011. 04. 15.

A Magyar Nemzet szerint a Facebook-on olvasható kijelentések kapcsán a TEK már akcióba is lendült. A Fideszhez közelálló lap jogászokra hivatkozik, akik szerint a bejegyzésekben foglaltak felvethetik az életveszélyes fenyegetés gyanúját.



Eltűntek a Facebook-ról csütörtök délutánra azok a bejegyzések, amelyek a miniszterelnök likvidálásról szóltak - számolt be pénteken a Magyar Nemzet. A hozzászólásokat Dániel Péter ügyvéd törölte ki az egyik írásához érkezett kommentek közül.

Az ügyvéd cikkében a fideszes Lázár Jánost, Kövér Lászlót és annak testvérét, illetve jobboldali publicistákat illette indulatos szavakkal. Dániel Péter azt mondta, a leírtakat vállalja, ám azt nem tűri, hogy bármilyen jogellenes tartalom megjelenjen a hozzászólások között. Megfogalmazása szerint kizárólag demokratikus eszközökkel kíván fellépni Orbán Viktor és kormánya ellen.

A lap egyéb forrásokból úgy tudja, a portálon olvasható kijelentések kapcsán a TEK már akcióba is lendült. A fideszhez közelálló újság jogászokra hivatkozik, akik szerint a bejegyzésekben foglaltak felvethetik az életveszélyes fenyegetés gyanúját.

Privát Kopó: Elítéljük a bejegyzések elkövetőit. Ugyanakkor felettébb érdekes, hogy a rendőri szerveket az egyáltalán nem zavarja, hogy létezik egy blog, ahol a cigány „értelmiség” folyamatosan a nem cigányok kiirtására, fizikai megsemmisítésére uszítja cigány olvasóit.

Ez: www.nacikhaza.blogspot.com

Az ügyben a privatkopo.hu 2010. február 20-án bejelentést tett az ORFK-n és a BRFK-n. Nincs tudomásunk arról, hogy bármi érdemleges történt volna az ügyben. Az emberölésre való felhívásokat közlő blog háborítatlanul működik - mintha mi sem történt volna… Hol itt az egyenlő jogi mérce?

További friss információk
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat