Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Taxival ment a pénzért az „unokázós” csaló
Privatkopo.hu 2018. 04. 05. 8:59:00

Közel félmillió forintot és arany ékszereket csalt ki két idős asszonytól egy férfi, a budapesti rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást.



A rendőrség tájékoztatása szerint a 48 éves budapesti férfi, L. Attila még 2017. szeptember 9-én felhívott egy óbudai idős asszonyt, és az unokájának kiadva magát közölte, hogy balesetet okozott, ezért pénzre van szüksége. A férfi ezután találkozót beszélt meg a sértettel, ahol átvette a kicsalt pénzt és az ékszereket.

Több mint egy hónappal később egy kőbányai idős asszonyt is felhívott, ezúttal is unokának adta ki magát és közlekedési balesetre hivatkozva pénzt kért. L. Attila a pénzért egy taxival érkezett a főváros X. kerületébe, a Pára utcába. A férfit a nyomozók a pénz átadásakor tetten érték és elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a csalás miatt indított nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat