Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Rács mögé került a tatabányai asszony gyilkosa
HP 2015. 10. 13. 13:46:00

Elrendelte a bíróság annak a román állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly tavasszal megölt egy idős asszonyt, Tatabányán.



Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a 20 éves román állampolgárságú F. F. S. ellen. A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2014. március 26-án, egy tatabányai lépcsőházban leszúrt egy 85 éves asszonyt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Komárom-Esztergom megyei nyomozóknak mostanra sikerült azonosítaniuk a feltételezett gyilkost. A férfit október 9-én, azt követően fogták el, hogy átlépte a magyar-román határt, és visszatért Magyarországra. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi beismerő vallomást tett, a rendőrök őrizetbe vették. A bíróság október 12-én elrendelte az előzetes letartóztatását.

További friss információk
Barátnőjét és annak édesanyját is megfojtotta a zsidó férfi - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték
Kábítószert árult iskolatársainak egy 16 éves fiú
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat