Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Emberöléssel gyanúsítanak egy 25 éves férfit
police.hu 2018. 02. 13. 7:58:00

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított - életveszélyt okozó testi sértés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - egy tápiószentmártoni férfi ellen.



A nyomozás adatai szerint a 25 éves férfi társaival együtt 2018. február 10-én, este, Tápiószentmárton egyik utcájában előbb szóváltásba, majd dulakodásba keveredett egy másik társaság tagjaival. Az összetűzés során a 25 éves férfi egy késsel megszúrt egy másik férfit, aki elsődleges adatok szerint életveszélyes sérülést szenvedett, később a kórházban pedig életét vesztette. A gyanúsított társaival közösen bántalmazott további két főt is, akik jelenlegi adatok szerint könnyű sérülést szenvedtek.

A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, majd az üggyel összefüggésben négy tápiószentmártoni férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A 25 éves férfit őrizetbe vették, ellene a továbbiakban emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás. Egy 18 éves, egy 22 éves és egy 48 éves férfit pedig garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítanak, ők az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekeznek.

A Pest megyei rendőrök előterjesztést tettek az őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Prostituáltakat dolgoztattak a székesfehérvári éjszakai bárban
Kifosztotta utastársát, 4 év fegyházra ítélték
Ingatlancsalás emberöléssel
Tapétavágó késsel rabolta ki a taxist egy 22 éves férfi
Jogerősen tényleges életfogytiglanira ítélték a férfit, aki megölt két embert - a volt élettársa 10 év fegyházbüntetést kapott
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat