Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Súlyosítást kért a kesznyéteni bácsira az ügyész
MTI 2011. 03. 18.

Az ügyész több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt súlyosítást, a védő - balesetnek minősítve az esetet - a kesznyéteni kertjét árammal védő Szoboszlai Barna felmentését indítványozta csütörtökön, a Debreceni Ítélőtáblán.



A vád szerint a Kesznyétenen élő vádlott 2008 júniusában - azért, hogy megvédje veteményét a tolvajoktól - a portáján belüli veteményest körbekerítette, a kerítésbe áramot vezetett, amely az év június 30-án éjszaka egy ember halálát okozta, két másik behatoló pedig súlyos sérüléseket szenvedett (mindannyian cigányok voltak - privatkopo.hu).

Az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a vádlottat emberölés vétségében és testi sértés vétségében találta bűnösnek, ezért egy év fogházra ítélte, s a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.

A Debreceni Ítélőtábla Balla Lajos vezette büntetőtanácsa az ügyben március 21-én hirdet jogerős ítéletet.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat