Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Cigányúton: előbb csak táncolnia kellett, majd jöttek a szexmunkák
baon.hu 2011. 12. 02. 9:54:00

A hazai prostitúcióról, az örömlányok és futtatóik brutális világáról is sokat elmond az a büntetőper, amely csütörtökön kezdődött a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Megrázó emberi tragédiákra is fény derült a tárgyaláson.



A vádlottak és sértettek egyébként szinte kivétel nélkül szegediek, az ügyet az ottani bíróság elfogultsága miatt tárgyalják Kecskeméten, dr. Piegel Zsolt büntetőtanácsa előtt.

A padokon alig fért el egymás mellett a kilenc (hat férfi és három női) vádlott, akik közül hatot bilincsben kísértek a bv-őrök a tárgyalóterembe. A közel félórás vádismertetés szerint 2008-ban kezdődött a nem mindennapi eseménysorozat. A másodrendű vádlott D. Krisztián rávette akkor 17 éves barátnőjét, hogy éjjelente egy szegedi bárban táncoljon. A lány később szexuális szolgáltatásokat is nyújtott a vendégeknek, napi 10-70 ezres keresetével ő tartotta el párját.

Később a férfi már Hollandiába küldte dolgozni, ott naponta átlagosan 400 eurót szedett össze a prostituált. Majd visszajött Magyarországra, de az 5-ös út mellett összeszedett bevételével a strici elégedetlen volt, és többször megverte. Az örömlányt nemcsak D. Krisztián, hanem testvérei, az első és harmadrendű vádlottak, D. Mátyás és D. László is bántalmazták, a sértett azonban nem tett feljelentést. A nő terhes lett barátjától, hazaszökött szüleihez, ám a szülés után felvette exével a kapcsolatot, és saját elhatározásából újból prostituáltnak állt.

Egy barátnőjével Svájcba mentek, az út leszervezésében a vádlottak segítették őket. Az örömlányok egy idő után haza akartak jönni, amiben D. Krisztián erőszakkal akadályozta meg őket. A sértettek feljelentették, a stricit Svájcban le is tartóztatták emberkereskedelem gyanúja miatt. A prostituáltakat innentől kezdve Szegeden több alkalommal is gyilkossággal fenyegették meg a lecsukott futtató testvérei, ha nem vonják vissza terhelő vallomásukat.

Egy szegedi lakásba zárták be őket, itt D. Mátyás ököllel és baseball ütővel támadt rájuk. Hamarosan Kecskemétre vitték a prostituáltakat, ahol előfordult, hogy az elsőrendű vádlott késsel vagdosta az egyik örömlány arcát, nyakát. Rabságukból több hét után szabadultak az ekkor már eltűntként körözött sértettek. A vádlottak azonban még ekkor is félelemben tartották őket, egyiküket még Svájcba is kivitték, hogy vonja vissza a vallomását. Ez megtörtént, de később a sértett beismerte a kinti rendőrségnek, hogy csak a fenyegetések hatására visszakozott. Szegeden ezért újra foglyul ejtette a banda. Egy újabb bántalmazása után végül az örömlány itthon is feljelentést tett.

A vádlottakat többek között emberrablással, személyi szabadság megsértésével, kitartottsággal és súlyos testi sértéssel vádolják.

További friss információk
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat