Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Emberölés szerelemféltésből: vádemelést javasolnak az 54 éves kiskunfélegyházi férfi ellen
Privatkopo.hu 2020. 04. 03. 9:05:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói vádemelést javasolnak az 54 éves kiskunfélegyházi gyanúsítottal szemben.



A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága nyomozást rendelt el halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Az eljárás során beszerzett adatok szerint 2019. november 8-án, kora délután - szerelemféltés miatt - vita alakult ki két barát között az egyik kiskunfélegyházi családi házban. Ennek során az idősebb férfi egy - körülbelül hat centiméter pengehosszúságú - késsel mellkason szúrta 45 éves lakótársát, aki a sérülés következtében a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kiskunfélegyházi lakost, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett.

A büntetőeljárás során beszerzett adatokat figyelembe véve a nyomozók az 54 éves férfi tettét emberöléssé minősítették át.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal adták át a főügyészségnek.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat