Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elfogták a dohánybolti rablókat
police.hu 2018. 09. 03. 13:09:00

A budapesti nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik ugyanazt a rákosmenti dohányboltot rabolták ki - kétszer is.



A 24 éves, budapesti Sz. Dániel 2018. június 4-én, 2 óra körül bement egy Budapest XVII. kerületi dohányboltba, majd egy fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az alkalmazottat, és a kasszában lévő pénz követelte. Az eladó átadta a bevételt a férfinak, aki ezután elmenekült a helyszínről.

Két hónappal később, 2018. augusztus 4-én, 3 óra körül ugyanazt a rákosmenti trafikot rabolta ki Sz. Dániel, de itt társa is volt, a 26 éves budapesti D. Dániel. A két férfi a pénzzel együtt elmenekült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai az ügyben végrehajtott felderítő munka eredményeként D. Dánielt azonosították, és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói 2018. szeptember 2-án, délután, Pécelen elfogták. Sz. Dánielt a nyomozás során szintén azonosították, és társával együtt még aznap gyanúsítottként hallgatták ki fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt.

A nyomozók a két férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat