Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
7 év fegyház „unokázós” csalásokért, az ügyészség súlyosításért fellebbezett
Privatkopo.hu 2020. 09. 28. 10:25:00

Egy férfi időskorú sértetteket tévesztett meg, akiktől készpénzt és ékszert csalt ki. A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség eredményesen emelt ellene vádat, és a büntetése súlyosítását is el kívánja érni perorvoslatával.



A vádirat szerint egy 54 éves férfi úgynevezett „unokázós” csalásokban vett részt 2018 áprilisában-májusában. Időskorú, budapesti sértetteket hívott fel ismeretlen társával, akiket megtévesztve azt hazudták, hogy a sértettek hozzátartozói közlekedési balesetet szenvedtek, ezért készpénzre van szükségük. A férfi ezután elment a sértettek lakásához és magát rendőrnek kiadva több százezer, illetve több millió forintot - egy esetben ékszereket is - vett át, majd vitt el. A férfi a négy esetben, összesen 9 millió forintot meghaladó kárt okozott.

A Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a negyedik alkalommal elfogták a férfit és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben 4 rendbeli, nagyobb kárt okozó,  üzletszerűen és társtettesként elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki és őt - mint többszörös visszaesőt - 7 év fegyházbüntetésre és 400 000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság a férfit kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az ítélet nem jogerős, ugyanis ellene az ügyészség a büntetés súlyosítása céljából fellebbezést jelentett be.

A férfi más ügyben letartóztatásban van.

További friss információk
Kétszer raboltak ki egy kiskorút a cigánybűnözők
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat