Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megkezdődött a drogos, piás Stohl büntetőpere: mi áll a vádiratban?
Blikk 2010. 12. 14.

Ma kezdődik Stohl András bírósági pere. A színésznek azért kell a bíróság előtt felelnie, mert május 8-án hajnalban súlyos közúti balesetet okozott kábítószeres és alkoholos befolyásoltság alatt.



A vádirat a május 7-i, Nemzeti Színházban tartott bemutatótól kezdve egészen másnap kora reggelig követi a történteket, tehát addig, amíg a rendőrök a saját házából előállították Stohl Andrást.
Ebből az derül ki, hogy „a Park című színdarab kb. 22 órás befejezését követően kb. éjfélig alkoholt fogyasztott. Ezután a színházból eljött, és egészen kb. 4 óráig különböző budapesti szórakozóhelyeket látogatott meg, amely helyeken további, pontosan meg nem határozható mennyiségű szeszes italt fogyasztott."

A vádirat szerint ezután autóba ült, és Fót felé vette az irányt, de túllépte a megengedett sebességet, és mivel kokaint is fogyasztott, elvesztette az irányítást, majd karambolozott.

A baleset után Fót felől egy mentőautó tartott Budapest felé, amely azonnal a sérültek segítségére sietett. Stohl hívására a színész kedvese is a helyszínre érkezett, akinek kocsijával a balesetet okozó celeb hazament, mielőtt a rendőrség megérkezett volna. Így arról sem volt fogalma, hogy a másik két autóban utazóknak milyen sérüléseket okozott. Nem tudta, hogy K. Pálnak nyílt combcsonttörése lett, lányának, Ibolyának a mellkasa zúzódott, és a másik autóban ülők agyrázkódást szenvedtek. A rendőrök 5.45-kor állították elő a színészt fóti otthonából.

Friss: Másfél liter bort, egy szippantásnyi kokaint és egy deci whiskyt vallott be Stohl a tárgyaláson

 

A vádirat ismertetésével megkezdődött Stohl András büntetőpere; a színész-műsorvezetőt azzal vádolják, hogy részegen balesetet okozott, amelyben többen megsérültek. Stohl elismerte, hogy ittasan vezetett, de mivel vállalta a gyógykezelést (azért nem vonják felelősségre, hogy drogozott is a karambol előtt).

A tárgyalás elején a bíró kérdésére Stohl András bűnösnek vallotta magát. Körülbelül másfél liter fehérbor, egy csík kokain és egy deci whisky, ezeket fogyasztotta el a baleset előtt - mondta a bíró kérdésére Stohl. A tárgyalást a sajtó élénk érdeklődésétől kísérve tartják, erre jellemző, hogy a Pest Megyei Bíróság épületének termébe a szűkös hely miatt csak előre kiosztott, sorszámozott belépővel lehetett bejutni.

Stohlt súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják. Az ügyben nyomozó Dunakeszi Rendőrkapitányság szeptemberben azt közölte, hogy a kábítószerrel való visszaéléssel kapcsolatban felfüggesztették az eljárást, mert Stohl vállalta az elterelést. Az elterelésre akkor van lehetőség, ha valaki kisebb súlyú, droggal összefüggő bűncselekményt követ el, például kábítószert fogyaszt, viszont vállalja, hogy minimum hat hónapos, megelőző jellegű vagy drogfüggőséget gyógyító kezelésen vesz részt. A dunakeszi rendőrség képtelen volt kideríteni, hogy Stohl kitől vette a drogot.

 

(Inforádió/Origo)

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat