Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Sorozatrablókat fogtak Budapesten
MTI 2013. 10. 31. 12:54:00

A fővárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik szeptemberben és októberben összesen négy pénzintézetet és egy cipőüzletet raboltak ki. A rendőrség előterjesztést tett az előzetes letartóztatásukra.



A gyanú szerint a 44 éves, pilisszentkereszti S. László és a 21 éves, erdőkertesi M. Ferenc volt az, aki kirabolta szeptember 21-én a Magyar Jakobinusok terén lévő cipőboltot, valamint négy pénzintézetet: szeptember 24-én, a Kálvin téren, október 9-én a XIII. kerületi Béke úton, október 11-én a Törökugrató utcában és október 15-én, a Nagytétényi úton. A dolgozókat fegyverrel vagy annak utánzatával kényszerítették a bevétel átadására.

A rendőrségi közlemény szerint S. László kedd reggel kilenc körül a Hidegkúti úton próbált bejutni egy pénzintézetbe, mégpedig azért, hogy kirabolja, az alkalmazottak viszont nem engedték be, mert arcát napszemüveggel és sállal takarta el. Társa ezalatt a Párás utcában, egy autóban ülve várta. A rendőrök pár perccel a sikertelen bejutási kísérlet után fogták el őket a helyszín közelében. Előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásukra.

Nyerges Béla, a BRFK rablási osztályának vezetője szerdán sajtótájékoztatót tartott az esetről, ott kiderült, hogy az elfogás története ennél sokkal színesebb volt. Nyerges elmondta, hogy szeptember közepe óta keresték a rablókat, és a nyomozás alatt pénzintézetekbe is ellátogattak a rendőrök. Kedd reggel éppen emiatt kint voltak a rendőrök a II. kerületi pénzintézetben, pont az elkövető személyleírását mondták el az alkalmazottaknak, amikor az egyik dolgozó felkiáltott, hogy a gyanúsított ott áll a bank ajtajában.

A férfi menekülőre fogta, a rendőrök üldözőbe vették. Öt figyelmeztető lövés ellenére sem állt meg, ezért a rendőrök leintettek két civil autót, úgy folytatták az üldözést. Végül sarokba szorították egy keresztutcában, ahol lefeküdt a földre, megadta magát.

Az alezredes elmondta azt is, hogy a gyanúsított „régi ismerőse” a rendőrségnek, mert 2002-ben már egyszer elfogták fegyveres rablás miatt, és az elmúlt évtizedet börtönben töltötte.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat