Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szóváltásba keveredés Sopronban: szúrt a féltékeny élettárs
Privatkopo.hu 2021. 05. 04. 11:06:00

A soproni rendőrök a helyszínen elfogták, majd őrizetbe vették a 44 éves késelőt.



A rendőrségre 2021. május 3-án, 21 óra 40 perckor egy Sopronban történt késelésről érkezett bejelentés. A helyszínen a rendőrök elfogtak egy 44 éves helybéli férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt.

A szemtanúk elmondása alapján a feltételezett elkövető barátnője, két ismerőse társaságában érkezett közös otthonukhoz, amikor szóváltásba keveredett a férfi a nő egyik kísérőjével az utcán. A hangos veszekedést követően a féltékeny élettárs bement a lakásba, majd amikor újra megjelent az ajtóban, egy nála lévő késsel csípőtájékon szúrta vitapartnerét. A sérültet a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A rendőrök a férfit elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol a nyomozók - őrizetbe vétele mellett - életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

További friss információk
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
Kiskorúra támadt a pilisi állomáson egy férfi
Cigány rabló a járókelőknek: „csak viccelődünk”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat