Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Símaszkos rablók kínoztak meg egy gyereket, hogy pénzt csikarjanak ki a tehetős szülőktől
MTI 2018. 09. 03. 9:23:00

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki - társaival - betört egy tatai házba, és megkínzott egy gyereket, hogy a szülőket rávegye értékeik átadására. A vádhatóság indítványozta, amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság 10 év fegyházbüntetésre, valamint - ugyanennyi időre - közügyektől való eltiltásra ítélje.



Az elkövető - négy társával - 2017 márciusában, hajnali 2 órakor, a garázst felfeszítve jutott be az ingatlanba. A símaszkot viselő férfiak a hálószobában egy férfit, egy nőt és két gyermeket gyorskötözővel megkötöztek.

Az egyik rabló a férfit ököllel többször megütötte, majd az egyik gyermek ujját késsel szurkálta, ezzel akarta rávenni a szülőket arra, árulják el, hol tartják értékeiket. Miután az elkövetők az áldozatokat egy alagsori szobába zárták, a házból készpénzt és nagy értékű órákat tulajdonítottak el. A kár meghaladta a hét és fél millió forintot.

A főügyészség az elkövető ellen - egyebek mellett - jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt nyújtott be vádiratot. A férfi társaival szembeni vádemelésre az ügyészségi közleményben nem tértek ki. 

Az ügyészség indítványozta, amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság 10 év fegyházbüntetésre, valamint ugyanennyi időre a közügyektől való eltiltása ítélje, továbbá kötelezze a mintegy tíz és fél millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat