Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
18 éves segítője gyilkolta meg az idős asszonyt
MTI 2013. 03. 05. 14:26:00

Beismerte tettét az a 18 éves fiatalember, aki több késszúrással megölt egy 71 éves asszonyt, majd tüzet gyújtott az áldozat lakásában - mondta keddi sajtótájékoztatóján Sulányi Vilmos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője.



A vasárnap történt esettel kapcsolatban Sulányi Vilmos elmondta, hogy a II. kerületi Apostol utcában egy kiégett lakásban egy holttesten bűncselekményre utaló nyomokat találtak. Rövid időn belül kiderült, hogy a 71 éves asszonnyal vélhetően az ismeretségi körébe tartozó 18 éves fiatalember végzett. A szakmunkás tanuló évek óta ismerte áldozatát és fél éve takarítani, főzni járt hozzá. Az asszony a bankkártyáját is odaadta a gyanúsítottnak, aki miután segített a nőnek a bevásárlásban, a kártya PIN-kódját is ismerte.

A fiatalember kihallgatásán ellentmondásba keveredett, majd részletesen elmondta, miért és hogyan követte el a bűncselekményt. Sulányi Vilmos ismertette: a törökbálinti fiatalember és az idős nő közt elszámolási vita volt, a fiatalember több százezer forintot emelt le a sértett bankszámlájáról. Az asszony ezt észrevette és egy iratot is készített erről, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalember nem tudja megadni a tartozást, azt mondta, hogy értesíti a rendőrséget. Vélhetően ez vezetett a bűncselekményhez.

A törökbálinti fiatalember egy, a rendőrség által a sajtótájékoztatón bemutatott helyszíni videofelvételen azt is bemutatta, hogyan szúrta meg áldozatát többször egy késsel.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat