Ma: 2021.01.25.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Különös kegyetlenséggel ölte meg élettársát a román jöttment
Privatkopo.hu 2020.11.22. 11:26:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon 2020. március 15-én nyomozást rendeltek el halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy román állampolgár ellen.



A férfi a gyanú szerint az előző éjszaka, Lajosmizsén, az utcán megverte élettársát, aki néhány órával később meghalt. A pár kocsmából hazafelé tartott, amikor szóváltásba keveredtek, végül a vita bántalmazásba torkollott.

A kirendelt igazságügyi orvosszakértő szerint az asszony testszerte olyan sérüléseket szenvedett, amelyek nagymértékű szenvedést okoztak neki. Ráadásul az áldozat védekezni sem volt képes a közte és bántalmazója közötti erőkülönbség miatt.

A szakértői vélemény alapján a megyei főkapitányság nyomozói védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettére módosították a korábbi gyanúsítást.

A jelenleg is letartóztatásban lévő román férfi ügyében a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat pedig vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.

További friss információk
Lezárt ügy: megkéselt egy férfit egy magyarlaki nő
Letartóztatásban maradhat a kiskorú sérelmére szexuális erőszakot elkövető patkány
Kábítószer ültetvényt számoltak fel az NNI felderítői
Hónapokon át fajtalankodott élettársa 3 éves kislányával egy székesfehérvári feleslegesen született
Kiskorúakat raboltak ki Szombathelyen
 
Top cikkek
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat