Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Szevasz, Feri bácsi” - mondta a román gyilkológép és tarkón lőtte az ékszerészt
Bors 2012. 05. 04. 10:13:00

Szörnyű részleteket árult el T. Emese, akit azzal vádol a bíróság, hogy segített élettársának, Varga Sándornak négy magyarországi gyilkosság elkövetésében. A nő állítja: Sándor Romániában is lefejezett három embert szamurájkardjával.



Hét órán keresztül vallott tegnap T. Emese a bíróságon, miközben egykori párja golyóálló mellényben ücsörgött a vádlottak padján. Varga Sándor azért kérte a mellényt, mert állítása szerint életveszélyesen megfenyegették. Vargát kommandósok őrizték. Egykori élettársa részletesen elmondta, hogy a férfi miképpen végzett a százhalombattai ékszerésszel, annak főbérlőjével, valamint egy Újpesten elrabolt vietnami házaspárral. Emese azt vallotta, hogy bár ő is jelen volt valamennyi gyilkosság elkövetésénél, csak az élettársától való halálos rettegés kényszerítette erre.

- Valamennyi gyilkosságot Sándor követte el, egyértelmű volt, hogy a csapatunkból csak ő az, aki erre képes, aki ezt igazán akarja, és aki ezt igazán élvezi - mondta Emese. - Amikor tarkón lőtte a százhalombattai ékszerészt, csak annyit mondott: „jól van, Feri bácsi, szevasz, Feri bácsi”. Sándor mindig önfeledten mosolygott, amikor az áldozatai az életükért könyörögtek. Láttam, milyen hidegvérrel képes gyilkolni, engem és a családomat is fenyegette, ezért soha nem mertem ellentmondani neki. Nem vagyok szörnyeteg, valószínűleg soha nem kerültem volna ide, ha az utam nem kereszteződik Sándoréval: 2006-ban ismerkedtünk meg egymással, teljesen belehabarodtam.

A nő szerint az összes gyilkosság azért történt, hogy pénzt szerezzenek. Az ékszerésztől körülbelül egykilónyi aranyat zsákmányoltak. A főbérlőnek azért kellett meghalnia, mert többször látta Vargát az üzletben. Az Ázsia Centerben boltot üzemeltető vietnami házaspár esetében is arra számítottak, hogy nagy összegű készpénzt tartanak maguknál, ám tőlük végül csak ötvenezer forintot sikerült zsákmányolni. T. Emese három romániai emberölésről is említést tett. Ezeknél a nő nem volt jelen, mint mondta, csak Sándor elbeszéléseiből tud a bűncselekményekről. Emese szerint Varga egy szamurájkarddal három embert lefejezett, mert azok tudtak egy ottani rablótámadásáról. A holttestek azóta sem kerültek elő.

További friss információk
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat