Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kábítószer, szerető, Anasztázia, Renátó és Roma Café - cigány szappanopera a bíróságon
Blikk 2012. 01. 29. 8:34:00

Úgy tűnik, sikerül kibújnia a súlyos vád alól Fehér Anasztáziának, akit énekes férje, a Váradi Roma Café frontembere, Váradi Gyula jelentett fel, mondván: közös gyermeküket bedrogozta, hogy közben összefeküdhessen a szeretőjével.



Pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a vádat megfogalmazó Váradi Gyulát is várták a tanúk padjára, ám a zenész végül nem érkezett meg. Helyette az ügy főszereplője, a lányuk, Rita állt a bíróság elé, és mondta el, mi minden történt vele - ezúttal kissé másként, mint korábban, a rendőrségi kihallgatáson. A lány sorsfordító és döbbenetes tanúvallomást tett, amellyel gyakorlatilag tisztázta nevelőanyját.

- Emlékszem, Anasztázia barátja bekente az ínyem valamivel, máskor pedig valamilyen cigarettát kellett sodorni, és beleszívni - mondta a zenész kamasz lánya a bíróságon. Tehát a vádban foglalt bűncselekmény szerinte megtörténhetett, csak másképpen, mint ahogy azt korábban állította. Arra is fény derült, hogy Rita miért akarta bajba sodorni hamisan tanúskodva azt az asszonyt, aki nevelte, mosott, főzött rá, s úgy szerette, ahogyan saját fiait, Olivért és Renátót.

- A szakvélemény szerint meseszerű részekkel tarkított volt az emlékek felidézése, amely valóságos elemeken alapulhat. A sértett lány vallomásából kiderült: korábban nem a valóságot mondta ügyfelemről. Fehér Anasztáziára, a nevelőanyjára csak azért tett terhelő vallomást V. Rita, mert haragudott rá, amiért megcsalta édesapját - mondta az asszony ügyvédje, Ruttner György.

- A fiatalkorú tanú szerint, ha történt is valamilyen kábítószer-beadás, akkor azt nevelőanyjának szeretője, I. György tehette, amikor például bedörzsölte az ínyét valamilyen anyaggal. Kiderült védencem ártatlansága, fény derült arra is, hogy a feljelentést sértettségből fakadó harag motiválhatta Fehér Anasztázia ellen - mondta a Ruttner, aki szerint ezzel a sértetti tanúvallomással ügyfele, Váradi Gyula volt felesége tisztázódott a szörnyű vád alól, amiért akár több éves börtönbüntetést is kaphatott volna.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat