Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Rezesová végignézte, ahogy elégnek áldozatai
Blikk 2013. 02. 14. 10:30:00

Lezárult a nyomozás Eva Varholíková-Rezesová (35) balesete ügyében. A birtokunkba került dokumentumokból kiderült, senki nem sietett a kigyulladt Puntóban rekedtek segítségére, miután tavaly augusztusban a szlovák milliárdosnő a kisautóba hajtott BMW terepjárójával.



„Eva Rezesová 8-10 méterre a roncsoktól a szalagkorlátnál gubbasztott, a kamionos, akinek autójába belecsapódott a Punto, szintén nem tett semmit" - olvasható a nyomozati iratokban.

A kamionos - vallomása szerint - azért nem ragadta meg a nála lévő poroltót, mert azt 2 méterről kell használni, a Puntóban felcsapó lángok pedig olyan borzalmas hőt adtak le, hogy 5-6 méternél közelebb senki nem tudott menni a kisautóhoz.

Ezt erősítette meg az egyik tűzoltó is, aki azt mondta, hogy még védőruhában is égette a forróság. A Fiat Punto négy utasa közül csak egy nő élte túl a karambolt, ő később a kórházban halt meg.

A vallomásokból kiderült, hogy az asszony a sebek okozta fájdalom ellenére is csak a többiek állapotával foglalkozott. A férjét szólongatta, s azért rimánkodott, hogy segítsenek rajta is.

A nyomozás kiterjedt annak a kamionsofőrnek a vallomására is, aki egy hónappal a baleset után került elő. A helyszínelő rendőröknek a tanúról egy menetrend szerinti busz utasa adott felvilágosítást, a tragédia után ő beszélgetett a kamionossal. Kiderült, hogy a kamion 85 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor sofőrje felfigyelt a Puntóra, s az őt üldöző BMW-re.

A kamionos szerint a Punto nem sokkal ment gyorsabban, mint ő, amikor a BMW hajszolni kezdte a Fiatot.

- A rendőrség vizsgálta a kamionos által elmondottakat, de nem volt minden részletében életszerű, amit tőle hallottunk. Ráadásul rajta kívül más tanú nem támasztotta alá, hogy a BMW szándékosan okozta a balesetet - mondta egy hatósági forrás.

A zsaruk eltekintettek a helyszíni bizonyítástól is. A szakértő arra jutott, ha Rezesová csak 150-nel megy, nem következett volna be a tragédia, ám 170-185 km/órával hajtott.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat