Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Dúsgazdag család fiacskája erőszakolta meg a tökrészeg tinilányt
Bors 2013. 07. 26. 13:22:00

A gazdag srác és barátja egy házibulin vetette rá magát az öntudatlanságig lerészegedett kamaszlányra. Bár tettük miatt akár tizenöt évre is börtönbe kerülhetnek, mégis szabadlábon védekezhetnek. A tehetős szülők állítólag minden követ megmozgatnak fiúk védelmében…



Nem kellett rács mögé mennie annak a két fiatalnak, akik a gyanú szerint hétvégén egy XVII. kerületi házibuliban megerőszakoltak egy erősen ittas, így védekezésre képtelen tinilányt.

A rendőrség hiába javasolta a tizennyolc éves budapesti D. Dániel és az olasz állampolgárságú, tizenkilenc éves F. M. előzetes letartóztatását, az ügyészség szerint erre nincs szükség. Mint megírtuk, a fiatalok akcióját két másik bulizó videóra vette, majd e-mailen szétküldték a lány ismerőseinek.

Egy ismeretlen tegnap védelmébe vette Dánielt és barátját. Ő az Indexet hívta telefonon.

„A buliban jó családból származó, jó tanuló gyerekek vettek részt, akik az egészet éretlen csínytevésként fogták fel. (…) A részeg lányon nem alkalmazott erőszakot senki, sőt ő húzta közelebb magához az egyik fiút, hogy orálisan kényeztesse” - állította a telefonáló.

Úgy tudni, az egyik gyanúsított szülei gazdagok, akik mindent elkövetnek fiúk védelmében. Mindkét fiatal külföldön tanul.

- Az általános gyakorlat szerint egy ilyen kiemelt súlyú bűncselekménynél már önmagában megalapozott a szökés és az elrejtőzés veszélye - húzta alá dr. Nikula János, az ügytől független ügyvéd. Hozzátette: a többek által, azonos alkalommal, egymás tevékenységéről tudva, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő tett.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat