Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Rendszeresen meglopta megbízóit a takarítónő
HP 2016. 06. 11. 9:13:00

Elfogták a rendőrök azt a nőt, aki a gyanú szerint évek óta rendszeresen meglopott egy családot, akiknél takarítóként dolgozott, Budaörsön illetve a fővárosban.



A Pest megyei város rendőrkapitányságán néhány napja tett feljelentést egy helyi család, mert felfedezték, hogy a lakásukból több dolognak is lába kélt, és mivel semmi nem utalt betörésre, azt gyanították, hogy az elkövető a hozzájuk járó takarítónő lehetett.

A nyomozók kiderítették, hogy az 51 éves budapesti asszony már 2013 decembere óta dolgozott takarítóként a család házában, ahonnan ez idő alatt ékszereket, ruhaneműket és készpénzt is lopott. Megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy a sértett lányának budapesti lakásából - ahová szintén takarítani járt - ugyancsak többféle holmit és készpénzt lopott el az elmúlt két és fél év alatt.

A nő budapesti lakásán, csütörtökön, kora reggel tartottak házkutatást a budaörsi nyomozók, akik ott megtalálták a sértettektől ellopott tárgyak egy részét is. Az asszonyt a helyszínen elfogták és előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A további eljárást ellene - szabadlábon hagyása mellett - a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat