Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Orális szexre biztatták a kiskunhalasi pszichiátria betegeit
delmagyar.hu 2011. 10. 16. 9:32:00

A vádirat szerint a halasi pszichiátriai otthonban több ápoló showműsorszerűen arra buzdította a férfi betegeket, hogy orálisan elégítsék ki egymást.



Folytatódott a Kiskunhalasi Városi Bíróságon az a büntetőügy, melynek tárgyát a helyi pszichiátriai otthonban történt erőszakos bűncselekmények képezik.

A vádirat szerint F. Zoltán elsőrendű vádlott két társával együtt ápolóként dolgoztak a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek kiskunhalasi otthonában. Az elsőrendű vádlott 2009 nyara és 2010 januárja között összesen hat alkalommal fajtalankodott egy, az otthonban ápolt kóros elmeállapotú sértettel, akit megkötözött és a szájába zsebkendőt tett. A cselekményeket a szubintenzív szobában és a fürdőszobában követte el.

Az ügy másodrendű vádlottját azzal vádolják, hogy az egyik - szintén kóros elmeállapotú - gondozottat megütötte és megrugdosta, a harmadrendűt pedig azzal, hogy jogtalan haszonszerzés végett bántalmazással, illetve azzal fenyegetve arra kényszerített két másik - részben szintén kóros elmeállapotú - gondozottat, hogy neki élelmet vásároljanak, egy harmadikat pedig bántalmazott.

"A szexuális dolgokkal kapcsolatban showműsorszerűen buzdították őket főként férfi ápoltat férfi ápolttal való együttlétre" - mondta korábban az otthon egyik volt dolgozója. Egy másik, még ott dolgozó ápolónő pedig azt mondta, hogy egyik alkalommal, amikor ment dolgozni, hívták a kollégái, hogy mutatnak neki valamit. Akkor látta, hogy két beteg orálisan elégíti ki egymást. Egy másik eset kapcsán pedig azt mesélte, hogy szabadság után visszament dolgozni és az egyik kollégája azzal fogadta, hogy az előző este úgy megverték az egyik lakót, hogy azon imádkoztak, hogy érje meg a nappalt, mert különben baj lesz.

A két ápolónő állítása szerint a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában, a zárt osztályon történtek ezek. Azt kérték, hogy a nevük ne kerüljön nyilvánosságra, de azt vállalták, hogy elmondják, néhány kollégájuk milyen kegyetlenül bánt a betegekkel. A két ápolónő azt állítja, az otthon igazgatónőjének hónapokkal ezelőtt szóltak, hogy mi történik az ön- és közveszélyes embereket kezelő osztályon, de nem változott semmi. Végül feljelentést tettek az ügyészségen. Az ügyben nyomozás indult.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat