Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Próbára bocsátották a társukat megalázó és összeverő cigány fiatalokat
MTI nyomán 2011. 05. 21. 10:25:00

Pusztán próbára bocsátást kaptak azok fiatalok, akik megvertek és megaláztak egy Nagy-Magyarországot ábrázoló pólót viselő lányt Kerepesen, majd a felvételt megosztották a neten is.



Társtettesként elkövetett garázdaság, illetve testi sértés vétsége miatt bűnösnek mondta ki és egy-két évnyi, pártfogói felügyelet melletti próbára bocsátotta első fokon a Budakörnyéki Bíróság pénteken azt a hét fiatalt, akik 2009-ben kerepesi iskolájukban bántalmaztak és megaláztak egy diáklányt. Az ítélet jogerős.

A fiatalkorú Pusoma Zsanett és társai - akik a bűncselekmény elkövetésekor mindannyian betöltötték a 14. életévüket - 2009 júniusában, az utolsó tanítási napon támadtak rá a sértettre. A kerepesi Széchenyi István általános iskola udvarán ütlegelni és trágár szavakkal szidalmazni kezdték a lányt, aki a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádirat szerint a történtekről az iskolában dolgozó tanárok is tudomást szereztek, de eljárás csak azt követően indult, hogy a verésről telefonon készített videofelvételt az egyik tanuló feltette az internetre.

A nagy felháborodást kiváltó felvételen jól kivehető, ahogyan egymást biztatva, felváltva ütlegelik Nagy-Magyarországot ábrázoló pólót viselő áldozatukat a fiatalkorúak, s az is látható, hogy a támadás egyre durvábbá válik. A csoport tagjainak némelyike többször is beszállt a verésbe, a lány haját tépték, a diákot ököllel, tenyérrel ütötték. Végül az elkövetők egyike a hajánál fogva lehúzta és térddel többször orrba rúgta a megalázott, önmaga védelméért semmit sem tevő lányt, akinek eleredt az orra vére. Az őt megsebesítő fiatal ekkor mosolyogva papír zsebkendőt nyújtott át összegörnyedt áldozatának.

MTI nyomán

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat