Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Felmentették a nemzeti drogkoordinátort - megint új drogstratégia
MTI 2010. 12. 17.

Új drogstratégiára van szükség, a jelenleg érvényben lévő - az előző kormányzat és az MSZP-SZDSZ által elfogadott - drogstratégia alapelvei és irányelvei nem állnak összhangban a jelenlegi kormány drogpolitikai alapelveivel - mondta Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúságügyi főosztályának vezetője. Közölte azt is, hogy felmentették állásából a nemzeti drogkoordinátort, Portörő Pétert.



A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság csütörtöki ülésén Téglásy Kristóf bejelentette, hogy egy széleskörű társadalmi egyeztetést követően a kormány 2011 második felében benyújtja az Országgyűlésnek az új drogpolitikai alapvetésekre támaszkodó stratégiáját.

Elmondta továbbá, hogy december 13-i hatállyal felmentették állásából a nemzeti drogkoordinátort, Portörő Pétert, és három másik munkatársát. A bizottság jelen lévő civil tagjai - kifejezve tiltakozásukat - kivonultak az ülésről.

Az ülésen részt vevő civil és szakmai delegáltak csütörtöki közleményükben elfogadhatatlannak nevezték, hogy a jelenlegi kormányzat teljességgel a bizottság és a szakmai szervezetek kizárásával hozott meg ilyen horderejű döntéseket, és azokat ultimátumszerűen közölte a bizottsággal.

Téglásy Kristóf csúsztatásnak tartja a civilek azon állítását, miszerint az előző - októberi - ülésen ő megerősítette volna a stratégiát, illetve a drogkoordinátor személyét. Téglásy Kristóf elmondta, egy kérdésre válaszolva annyit mondott, hogy a drogstratégia érvényben van, és hogy jelenleg (azaz októberben) Portörő Péter a nemzeti drogkoordinátor. Ez akkor meg is felelt a valóságnak - tette hozzá.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat