Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Portikot páncélozott Mercedesszel szállították a tárgyalásra
MTI/privatkopo.hu 2013. 05. 17. 8:26:00

Kiemelt biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg a Fővárosi Törvényszéken annak az ügynek a tárgyalása, amelyben az olajszőkítésből milliárdokra szert tevő Energol Rt. egyik vezetőjét, Portik Tamást azzal vádolják, hogy 1996-ban az ő felbujtására ölték meg Prisztás Józsefet.



Péntek reggel kezdődik Portik Tamás tárgyalása a Prisztás-ügyben a Fővárosi Törvényszéken, ahová a helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint egy páncélozott Mercedes-járművel szállították a vádlottat. A Markó utca egy részét le is zárták a tárgyalás előtt, az utcán rendőröket is lehetett látni. Megérkezett Riskó Judit, Portik anyósa, akit várhatóan tanúként hallgatnak majd meg.

Portik Tamás korábban a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette, az 1990-es években az olajszőkítéssel kapcsolatba hozott Energol Rt. marketing igazgatója volt. Tavaly július 14-én elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok őt gyanúsították meg felbujtóként Prisztás József 1996-ban és Boros József Károly 1998-ban, az Aranykéz utcai robbantásban, továbbá Seres Zoltán, valamint testőre 1999-ben Tahitótfaluban történt meggyilkolása ügyében.

A Prisztás-ügy ma kezdődő büntetőperében az ügyészség nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Portik Tamást felbujtóként. Egyik társa, egykori testőre a vádhatóság szerint az emberölés tettese, másik vádlott-társa, ismerőse pedig a bűnsegédje volt. A vádirat szerint Portik Tamás 1994 és 2000 között az Energol Rt. igazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban.

Portik Tamás 1996-ban kölcsönügyletek folytán három ingatlannal összefüggésben elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel. A vád szerint az év október 28-án kézigránátot dobatott egy Prisztáshoz köthető budapesti autószalonra és a mellette lévő pizzériára. Majd Portik Tamás rávette ismerősét, hogy anyagi ellenszolgáltatásért segítse Prisztás megölését azzal, hogy információt szolgáltat napirendjéről, tartózkodási helyéről, és megtervezték a gyilkosságot.

A vád szerint Portik Tamás ismerőse csalta a III. kerületi Ladik utcai tetthelyre 1996. november 1-jén az áldozatot, ott a volt olajos testőre pisztollyal fejbe lőtte a kocsijába beszálló Prisztás Józsefet, aki a helyszínen meghalt. Sajtóhírek szerint a Prisztás-gyilkosságban a vád tanúi között több olyan ember is van, akit Portik Tamás állítólag meg akart öletni. Több tanú védett. Az eljárásban korábban eljáró ügyvédek közül több is kiszállt az ügyből a tárgyalás megkezdése előtt.

Úgy tudjuk, hogy a nyomozó hatóság és az ügyészség Radnai László, Portik korábbi üzlettársának a vallomására alapozza megállapításait. Radnai László mindezért, igaz egészségügyi okokra hivatkozva szabadulhatott - ítélete letöltése előtt - a Csillag börtönből, most pedig arra vár, hogy a köztársasági elnök kegyelemben részesítse. A rendőrség ugyanakkor nem hallgatta ki azokat, akik a megölt Prisztás József vagyonának kilencven százalékára rá tették a kezüket, és közöttük nem volt ott Portik Tamás. Információink alapján ezzel a rendőrök tisztában voltak, és ezt a szálat tekinthették volna úgy, mint az emberölés egyik legfontosabb indítékát, de ezt nem tették meg. A tárgyalásokon két védett tanút is meghallgatnak, akikről azonban Portik Tamás már tudja kik, ezért kéri a nyilvános meghallgatásukat. Az is elgondolkodtató, hogy az ügyben egyébként öt gyanúsított volt, de a bíróság elé csak hárman állnak.

Portik Tamás az utóbbi időben azzal került a lapok címlapjára, hogy 2008-ban találkozott a Nemzetbiztonsági Hivatal (ma Alkotmányvédelmi Hivatal) akkori vezetőjével, Laborc Sándorral, s idén áprilisban nyilvánosak lettek a beszélgetések jegyzőkönyvei. Az NBH akkori műveleti vezetőjének és Vajtó Lajosnak a társaságában Portik Tamás és Laborc Sándor. A megbeszéléseken a baloldal 2010-es választási győzelme érdekében jobboldali politikusokat a nyilvánosság előtt támadhatóvá tevő információkról, illetve a jelenleg hét gyilkossággal összefüggésben felbujtással gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő Portik Tamás akkori ügyeiről volt szó.

Ezeknek a találkozóknak a kivizsgálására ténymegállapító albizottságot állított fel az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága április végén, amelyet az LMP-s Mile Lajos vezet. Az albizottság munkája szeptemberig tart.

Portikkal kapcsolatos legutóbbi hír: egy ismert bűnügyi újságírónak 3 millió forintot, egy televíziós riporternek pedig egy méregdrága Patek Philippe márkájú karórát juttatott, hogy ne közöljenek róla negatív információkat, míg egy harmadik újságírónak finanszírozta az olajos alvilágról íródott könyvének költségeit, amelyben egyébként Portikról és bűntársairól egy szó sem szerepelt.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat