Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Pornófilmeket játszattak gyermekeikkel az embernek nem nevezhető „szülők”
Bors 2013. 05. 09. 10:14:00

Borzalmas bűnnel gyanúsítanak egy Pest megyei házaspárt. A szülők szexuálisan kizsákmányolták 12, 11 és 10 éves gyermekeiket, akikkel csótányokat és emberi ürüléket is megetettek.



Letartóztattak egy Pest megyei településen élő házaspárt. Az ügy vizsgálata teljes hírzárlat mellett folyik, hiszen a sértettek gyermekkorúak, és a bűncselekmény részletei minden képzeletet felülmúló kegyetlenségről árulkodnak.

Az év elején őrizetbe vett „szülők” - K. Rudolf és H. Andrea - rémtetteinek a helyi gyámhivatal vetett véget. Nevelőszülőknél helyezték el a két kisfiút és a kislányt, a nevelők pedig olyan jeleket észleltek a gyerekeken, amelyek szörnyű élmények átélésére utaltak. A kicsiket egy klinikai szakpszichológus vizsgálta meg, az interjúk során pedig borzalmas történések sokaságáról beszéltek.

Mint kiderült: a szülők rendszeresen pornófilmeket nézettek a gyerekekkel, és az ott látott összes szexuális módozatot ki is próbálták rajtuk. Az „apa” és az „anya” is megrontotta őket, a nő többször mobiltelefonjával rögzítette férje ténykedését. De nem csak szexuálisan zsákmányolták ki a kicsiket. Bántalmazták és különböző megaláztatásoknak vetették alá őket. A gyanú szerint előfordult, hogy a megfélemlített gyerekeknek csótányokat, patkánytetemet, emberi ürüléket kellett fogyasztaniuk.

Az ügyben egyelőre nem zárult le a nyomozás, a szülők előzetes letartóztatását márciusban meghosszabbították, de mivel hamarosan az újabb határidő is lejár, így valószínűleg újabb hosszabbításra kerül sor.

Nevelésük alatt álló, 12. életévüket be nem töltött gyermekek ellen erőszakkal elkövetett szemérem elleni erőszakkal és egyéb bűncselekményekkel gyanúsítják őket.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat