Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Pintér: „időskori sajátosság”, hogy az emberek nem mernek kimenni az utcára a bűnözés miatt
hvg.hu 2014. 07. 14. 14:32:00

Sajtótájékoztatón jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter és Papp Károly országos rendőrfőkapitány, hogy december 31-ig folytatják a 24 órás utcai rendőri jelenlét programot, amelyhez 2,287 milliárd forint többletpénz biztosít a kormány. Ez a tavaly bevezetett mintaprogram folytatása, akkor öt megyében (Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar) vezettek be, de most országosan is kiterjesztik.



A két vezető szerint a mintaprogram eredményei „önmagukért beszélnek”. Papp Károly azt mondta, hogy ebben az eddigi öt megyében az összbűncselekményszám 15 százalékkal csökkent, mintegy 20 százalékkal kevesebb lopást és betörést követtek el, 27 százalékkal csökkent az autólopások száma, és több embercsempészt és ittas vezetőt fogtak el. A többlettámogatással idén év végig maradhat a program, de jövőre is folytatnák.

A belügyminiszterhez címezve egy újságíró felvetette, hogy egyes településeken az idősek félnek kimenni az utcára, mire Pintér azt felelte, hogy ez „időskori sajátosság”…

És a mennyezet a helyén maradt.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat