Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Előzetesben a rendőröket megvádoló férfi: kicsit betört, kicsit lopott
teol.hu 2011. 10. 06. 8:42:00

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szerdán a 48 éves pincehelyi B. Józsefet, akit a tamási rendőrök megalapozottan gyanúsítanak hat különböző betöréssel, illetve lopással.



Két társával együtt különféle szereposztásban törtek be Tolnanémediben illetve Pincehelyen az utóbbi két hónapban. Egy társukat a bíróság már korábban előzetes letartóztatásba helyezte. A harmadik szabadlábon védekezhet. Volt, ahonnan félmillió forintnyi értékben vittek el műszaki cikkeket, tájékoztatott Pásztor Attila, a Tamási rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

B. József azonos azzal a férfival, akinek autóját tavaly október 23-án éjszaka állítottak meg a rendőrök. Ezt követően, szerinte minden indok nélkül, kiskorú gyermekei szeme láttára gumibottal megverték. Sérüléseit egy kereskedelmi tv-ben is bemutatta.

Mint annak idején megírtuk, a férfi - aki közel 10 évet töltött börtönben, fegyházban lopás, betörés, testi sértés, lőfegyverrel való visszaélés miatt - feljelentést tett a két rendőr ellen. A bírósági eljárás jelenleg is folyik az ügyben.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat