Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Halálosan megfenyegették a hévízi polgármestert
privatkopo info 2010. 11. 10.

Hétfő délután Papp Gábor, Hévíz polgármestere egy levelet kapott, amelyben életveszélyesen megfenyegették. A levél mellett egy lőszer is volt a borítékban. A levél feladója egyelőre ismeretlen, ám a bélyegen található pecsétből kiderül, hogy a küldeményt a hévízi postán adták fel.



"2010. október 3-án a hévízi lakosok 16 év után változást akartak, a választópolgárok akaratából kerültem a polgármesteri székbe. Amikor az önkormányzati választásokon történő megmérettetést vállaltam, tisztában voltam azzal, hogy sokaknak nem áll érdekében az, hogy Hévízen változás kezdődjön el. Kampányom során, majd polgármesterségem első hónapjában sem titkoltam, hogy Hévízen új szemléletű városvezetést valósítok meg és lezárom az elmúlt évekre jellemző elfogadhatatlan és törvénytelen ügyeket. Nyilván ez többekben - akik eddig nem a tisztességes úton jártak -, félelmet kelt" - írta közleményében a polgármester.

Korábban feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen a Hévíz Gyógyfürdő Nonprofit Kft. ügyében. "Ahogy akkor, úgy most sem hagyom, hogy félreállítsanak, és a bűnösök kibújjanak a felelősségre vonás alól".

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat